Bátran kijelenthető, hogy szó szerint berobbant Szoboszlai Dominik az angliai futball világába, ennek következtében pedig ma már nem csak a hazai, hanem a nemzetközi sajtó is hangos a Liverpoolban nyújtott teljesítményéről.

Nyárra, pontosabban júniusra lett hivatalos az, hogy Jürgen Klopp által vezetett Liverpoolba átigazol a magyar focista, Szoboszlai Dominik. A váltás sokak szerint a magyar rekordot messze meghaladó 70 millió euróért történt meg, ám egy korábbi elemzésből kiderült, hogy valójában szakmailag és pénzügyileg is indokolt volt ez a történelmi transzfer. Ugyanis Szoboszlai Dominik profilja, illetve salzburgi és lipcsei előélete is mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy végül a magyar focisra a liverpooli futballban nyújtott teljesítményéről legyen híres.

A középpálya kicserélődése nem csak Szoboszlai miatt lett érdekes 

A mérkőzés kielemzését mindenképpen érdemes a támadójátékkal kezdeni, ugyanis teljesen jogosan várta a közvélemény a játék ezen fázisában a legtöbbet a magyar középpályástól.
Talán sokunk számára nem meglepő módon az idényre alapjaiban is megváltozott a Liverpoolkezdőjének gerince, ugyanis az elmúlt éve sikercsapatának nagy része mára már távozott a válogatottból.

Fabinho és Henderson a középpályáról tűnt el, és a törtető hármas, vagyis Salah, Mané, és Firmino közül is már csak az egyiptomi focistát láthatjuk a pályán. Ebből adódóan Alisson előtt Robertson, Alexander-Arnold sérülése végett pedig Matip előtt Virgil van Dijk áll védelemben.

Sokak szerint a Liverpool hallgatott az új idők szavára

Pótolni egy ugyanolyan erős, védekező középpályással Fábiot, az elszerződött játékost talán a klub nem is szerette volna. A középpályán inkább szerepet kaptak azok a játékosok, akik kimondottan irányító vénával rendelkeznek. Így Szoboszlai Dominik mellett megjelent még Mac Allister az argentin világbajnok, illetve a saját nevelésű Curtis Jones is a középpályán.

Az élmezőnyben megmutatkozott Salah mellett Cody Gakpo, Luis Diaz, Darwin Nunez, rugalmas helyzetet is cserélve egymással.

Visszagondolva a 2019-2020-as évekre, akkoriban a sikerszériában a válogatott jóval kevésbé tudott magabiztosan megjelenni a pályán, a felállt védelmek ellen. Akkortájt többnyire mélyebben helyezkedett el a pályán a Fábio, Wijnaldum, Henderson-trió, akik ilyenkor még leginkább a támadások biztosításában, illetve a a középpályás védekezés során tudtak igazán jeleskedni.

Ebből kifolyólag a helyzetek előkészítésében, illetve az áttörésben a két szélsőhátvéd, vagyis közülük inkább a jobb szélen lévő Alexander-Andornak kellett a játék vezetését átvennie. Ez azonban valóban már csak a múlt.

A Középpályán most már három azonos hatáskörrel rendelkező, magasabban és mélyebben is remekül teljesítő játékos van jelen. Ennek köszönhetően a szélső védőknek is valamivel könnyebb a helyzetük, hiszen a vonal mellett jóval kevesebbet kellett futniuk, és mivel ez fizikailag sem lesz annyira megterhelő számukra, az új rendszer javítja a védekezést a kontrák ellen is.
Ez az újszerűség pedig mára már több pontban is megmutatkozik a Liverpool játékában.