A tartalomból..
Oszd meg

Rengeteg tévhit terjeng a sportolás és a szaunázás kapcsolatáról, ezért időről időre érdemes ezeket a dolgokat tisztázni. Valóban támogatja a testedzést a rendszeres szaunázás?

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a két dolog már az 1930-as évtől szorosan összekapcsolódik, ugyanis az 1936-os berlini olimpián látott finn sportolók sikerei után kezdett el igazán terjedni a sport világában is a szaunázás. Tehát míg maga a szaunakultúra már kétezer éves múltra tekint vissza, közel száz éve a szaunázás egy ismert és jól bevált módszer a sportolók életében is.

Milyen hatásai lehetnek annak, ha sportolás után infraszaunázunk?

Előfordul, hogy bár évek óta rendszeresen sportolunk, egy edzés alkalmával kicsit megerőltetjük magunkat. Ez sok kellemetlenséggel, és akár 3-5 napig tartó erős izomfájdalommal is járhat. Szerencsére ma már ilyen esetben kipróbálhatunk néhány jól bevált módszert, melyek megkönnyíthetik a dolgunkat. Bizonyított tény, hogy rengeteget segíthetünk például azzal is, ha edzés után van lehetőségünk kicsit regenerálódni és pihenni az infraszaunában.

Már maga a pihenés is sokat segít abban, hogy az izmaink regenerálódjanak, de ha nem szeretnénk, hogy ez az állapot túlságosan sokáig fennálljon, akkor az infraszauna segítségünkre lehet, hiszen az infrasugarak miatt az izmok regenerálódása felgyorsul!

Az is megeshet, hogy egy keményebb edzést követően az izmaink be is gyulladnak. Jó tudni, hogy az infraszaunák a vérkeringést képesek természetes módon növelni, emellett hozzájárulnak az izmok oxigén-és tápanyagellátásához is. A Montgomery-ben megtalálható Auburn Egyetemen is bebizonyosodott: az infraszauna képes akár háromszorosára növelni a szaunázó rugalmasságát!

Így regenerálódik az izmunk az infraszaunában

Tudományosan bizonyított tény, hogy az infrasugarak szaunázás során képesek fokozni a test perifériás keringését, ez gyorsítja a gyógyulási folyamatokat, csökkenti a gyulladást, ezért tudnak az izmok is gyorsabban regenerálódni. A hagyományos szaunákkal szemben az infravörös szauna infravörös sugarai a szövetekbe jóval mélyebben hatolnak be úgy, hogy közben élvezhetjük a kellemes hőmérsékletet, és az alacsony páratartalmat is.

Mivel az infravörös energia az idegvégződések fájdalmát csökkenti, ezért enyhülnek az izomgörcsök, de ezek mellett az is igaz, hogy az infravörös hő behatol az ízületeinkbe, a szöveteinkbe, illetve az izmainkba is, itt pedig a keringés javításával az oxigénellátást is fokozza.

Láthatjuk, hogy az infraszaunázás használata sportolás mellett rengeteg előnnyel járhat! A gyorsabb regeneráció mellett csillapítja a fájdalmainkat, biztosítja a relaxációt, de sokan azért szeretik, mert méregtelenít. A fokozott izzadás révén testünk megszabadulhat a felgyülemlett méreganyagoktól, ez pedig az egészségünkhöz, illetve a jobb közérzetünkhöz is hozzájárul.

Emellett mivel az infraszauna használata stresszoldó hatással is rendelkezik, segít egy hosszú nap után kiengedni a fáradt gőzt, és teljesen kikapcsolni.