Jobb esetben az ember megpróbál mindent elkövetni annak érdekében, hogy az egészségét megőrizze, és megelőzze a komolyabb betegségek kialakulását.

Sajnos azonban a különböző felmérések azt mutatják, hogy az elmúlt néhány év során a korábbiakhoz viszonyítva igencsak megnőtt azoknak a komoly betegségeknek az aránya, melyek Európa területein eddig nem voltak jelen. A legnagyobb veszélyt napjainkban az európaiak számára a tigrisszúnyogok, pontosabban az általuk terjesztett dengue-fertőzés jelenti.

Kik, vagy mik okozzák a dengue-fertőzés terjedését?

Azt, hogy a tigrisszúnyogok által elterjedt, akár halálos kimenetelű súlyos betegségek, többek között a dengue-fertőzés elérte Európát, bizonyítja az is, hogy augusztus utolsó heteiben már a párizsi hatóságok is elkezdték permetezni tigrisszúnyogok ellen a francia térségeket, főleg a főváros területét. A szakértők szerint azonban ez a komoly probléma nem csak Francia országot érinti, ugyanis Banglades, illetve a Fülöp-szigetek már évek óta küzdenek a tigrisszúnyogok által elterjedt kórokkal.

A területi illetékesek szerint nagyban megnehezíti a dengue-fertőzés nyugati terjesztése azt, hogy a legfontosabb, életmentő gyógyszerek valóban eljussanak azokhoz az emberekhez, akiknek szükségük van rá, és rossz hír az is, hogy ezzel egyidőben elkezdtek olyan eszközöket gyártani a gyógyszergyárak, melyek napjainkban kevésbé számítanak hatékonynak főleg azokon a területeken, ahol a legmagasabb a dengue-terhelés.

Egyesek szerint az éghajlatváltozás, mások szerint a migráció okozza a dengue-fertőzés, illetve más, komolyabb betegségek elterjedését, de erről biztos információt még a szakértők sem tudtak kiadni.

2022-ben az Európai Betegmegelőzési és Járványvédelmi Központ információi szerint 71 alkalommal fordult elő helyben szerzett dengue-fertőzés, ebből 6 Spanyolországban, 65 pedig Franciaországban.

Mit kell tudnunk a Dengue fertőzésről?

A dengue napjainkban az egyik leggyakoribb olyan vírusfertőzés, melyet ízeltlábúak terjesztenek. A vírusnak jelenleg 4 alfaja létezik, talán hihetetlennek hangzik, de éves szinten ez a kór mintegy 400 millió embert betegít meg. A trópusi és szubtrópusi területeken a malária után ez a második leggyakoribb fertőzés, melyet a szúnyogok terjesztenek. A statisztikák szerint napjainkban több mint 115 országban vannak jelen a fertőzést hordozó szúnyogfajták.

A klasszikus Dengue-láz tünetei az alábbiak:

  • fejfájás
  • végtagfájdalom, kifejezetten erős csontfájdalom
  • ízületi-izomfájdalom
  • hirtelen kezdetű magasláz
  • szédülés, émelygés
  • hányinger, hányás
  • retroorbitális fájdalom (szemgolyó mögötti erős fájdalom)
  • arc kipirosodása
  • szívritmus lassulás
  • bőrkiütés
  • tenyerek, talpak viszketése
  • nyirokcsomó megnagyobbodás
  • kötőhártya gyulladás

A tünetek alapján a betegséget vérből történő ellenanyag kimutatásával lehet diagnosztizálni.

A Dengue-láz kezelésére napjainkban nem létezik még antivirális gyógyszer, így az alkalmazott terápia elsősorban láz-és fájdalomcsillapításból áll. A tünetek észlelésekor nagyon fontos a malária kizárása, ugyanis ez a beteg életét is megmentheti, hiszen sajnos a maláriát semmilyen módon nem kezelik.